Hát az biztos, hogy nem kellett sokáig könyörögnie, hogy fájdalmat okozzak neki.
- Dehogynem merem - küldtem felé egy negédes mosolyt, majd összeszedtem minden erőmet és akkorát rúgtam bokájába, amekkora csak kitellett tőlem. Esküszöm, ez nekem fájt. Ez meg még színészkedni se tud.
- Szeretne társaságot - vágtam rá rögtön, de mondatát hallva fenyegetően összeszűkítettem szememet és csípőre vágtam jobb kezemet, másikkal pedig oldalba könyököltem, ahogy elhaladt mellettem. - Tanár úr. Szerintem nagyon fontos lenne, hogy a párok mindenhova együtt menjenek, hiszen mégis csak meg kell ismernünk egymás testének rezdüléseit - Ez de gázul hangzott. Nem baj. Rengeteg mindenre képes vagyok, hogy megmeneküljek egy olyan kötelezettség alól, amit ki nem állhatok. - Egy szó mint száz, el kell kísérnem. És különben sem venném a szívemre, ha kedvenc tanítványa megsérülne - néztem rá esdeklően a férfire, aki éppen körmét piszkálgatta. Atyám, csak innen meneküljek.
- Akkor menjen. De ne tegyen Mr Scottban még több kárt! - kiabált utánam már majdnem hogy hisztérikus hangján. - Még szeretnék magukkal az órámon találkozni.
- Persze. Na persze - vágtam be magam után keményen az ajtót és fellélegeztem, ahogy kiléptem a sok táncos lábú girnyó közül. Tök feleslegesen járok ide. Szétnéztem a folyosón és rögtön Adam után indultam.
- Szemét. Képes lettél volna otthagyni. Megjegyeztem - köptem felé a szavakat és a lépcsőn kitettem elé lábam, így meg kellett állnia, de csak megcsúszott. A francba, hogy nem sikerült elvágódnia. - Tanárúr kiskedvence, csak hogy tudd az orvosi egészen biztosan a másik irányba van - mondtam cinikusan és a büfében befurakodtam elé. Elsőbbségem van, vagy mi. Nőből vagyok. Jah, igen, ilyenkor ez is eszembe jut.
- A fogpiercinges tánctanár teljesen rád van indulva - kacagtam fel ismét lenézően. - Miután eljöttél, szóltam az érdekedben, hogy ő is bejön neked - kacsintottam rá, majd a sajtos melegszendvicsemmel leültem az első szabad asztalhoz.
- Dehogynem merem - küldtem felé egy negédes mosolyt, majd összeszedtem minden erőmet és akkorát rúgtam bokájába, amekkora csak kitellett tőlem. Esküszöm, ez nekem fájt. Ez meg még színészkedni se tud.
- Szeretne társaságot - vágtam rá rögtön, de mondatát hallva fenyegetően összeszűkítettem szememet és csípőre vágtam jobb kezemet, másikkal pedig oldalba könyököltem, ahogy elhaladt mellettem. - Tanár úr. Szerintem nagyon fontos lenne, hogy a párok mindenhova együtt menjenek, hiszen mégis csak meg kell ismernünk egymás testének rezdüléseit - Ez de gázul hangzott. Nem baj. Rengeteg mindenre képes vagyok, hogy megmeneküljek egy olyan kötelezettség alól, amit ki nem állhatok. - Egy szó mint száz, el kell kísérnem. És különben sem venném a szívemre, ha kedvenc tanítványa megsérülne - néztem rá esdeklően a férfire, aki éppen körmét piszkálgatta. Atyám, csak innen meneküljek.
- Akkor menjen. De ne tegyen Mr Scottban még több kárt! - kiabált utánam már majdnem hogy hisztérikus hangján. - Még szeretnék magukkal az órámon találkozni.
- Persze. Na persze - vágtam be magam után keményen az ajtót és fellélegeztem, ahogy kiléptem a sok táncos lábú girnyó közül. Tök feleslegesen járok ide. Szétnéztem a folyosón és rögtön Adam után indultam.
- Szemét. Képes lettél volna otthagyni. Megjegyeztem - köptem felé a szavakat és a lépcsőn kitettem elé lábam, így meg kellett állnia, de csak megcsúszott. A francba, hogy nem sikerült elvágódnia. - Tanárúr kiskedvence, csak hogy tudd az orvosi egészen biztosan a másik irányba van - mondtam cinikusan és a büfében befurakodtam elé. Elsőbbségem van, vagy mi. Nőből vagyok. Jah, igen, ilyenkor ez is eszembe jut.
- A fogpiercinges tánctanár teljesen rád van indulva - kacagtam fel ismét lenézően. - Miután eljöttél, szóltam az érdekedben, hogy ő is bejön neked - kacsintottam rá, majd a sajtos melegszendvicsemmel leültem az első szabad asztalhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése