Jade

Eljött a hétfő. Annyira reménykedtem, hogy még nem kell iskolába mennem. De csalódnom kellett, mikor pontosan háromnegyed hétkor megszólalt telefonom ébresztőórája. Ahelyett, hogy felkeltem volna, hogy kinyomjam az ébresztőt, úgy döntöttem még van időm készülődni. Anyám nem így gondolta. Hihetetlen, hogy már hajnali hétkor tökéletesen be van állítva a haja, és már ilyenkor is képes abba az idegesítő magassarkújában topogni.

- Jó reggelt, kicsim. Annyira izgulok, ma mész először iskolába. - Könyökömre támaszkodtam, és mogyorú barna tincseibe túrtam, hogy lássam is anyámat. Nem mintha nem tudtam volna tökéletesen elképzelni anyámat a rózsaszín, mini nyári ruhájában.

- Neked is reggelt - nyöszörögtem, miközben visszafeküdtem és a fejemre húztam a takarót. - Nem az első napom az iskolában, csak az ezredik helyen az első napom, de már megszoktam - motyogtam magamnak álomittas hangon a takaró alatt. Mielőtt újra lecsukhattam volna ólomsúlyú szempilláimat, anyám lerántotta rólam a paplant és széthúzta a függőnyt.

- Anya - sziszegtem, miközben hozzávágtam a párnámat. Ennyit erről. - Nem lehetne, hogy...

- Nem, nem lehetne Fél óra múlva indulunk - szólt még vissza, majd becsukta magamögött a vaskos ajtót.

- Remek. - Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, majd elvonultam a fürdőbe, ahonnan húsz perc múlva frissen és üdén léptem ki a párás helyiségből. Szekrényemből egy világos farmert kaptam ki, valamint egy fehér, ezüst csillogókkal díszített csőtoppot, valamint egy halvány rózsaszín bolerót. Hagy örüljön, anyám. Csak az ő kedvéért, egyszer nézhetek ki "csajosan". Hajamat kifésültem, majd fehér oldal táskámat vállamra akasztottam, és fejemtetejére toltam napszemüvegemet.

Egy óra múlva már az iskola folyosóit róttam, valami tanár segéddel. Nem sok kedvem volt bemenni órákra. Könyveimet már ott szorongattam kezembe. Miért is nem volt jó nekem magántanulóként? Hülye voltam. De nem baj, mindent ki kell próbálni egyszer.

- Megjöttünk - nyitotta ki előttem az ajtót, majd betessékelt maga előtt.

- Bizonyára ön Ms Wilde. Üdvölzöm az osztályban. Kérem foglaljon helyet. - Mutatott hurka ujjaival az egyik távoli padra, mely üresen álldogált. Ahogy szétnéztem az osztály teremben, két ismerős arcot is láttam. Deniel és Adam. Csak nekem lehet ilyen piszok mázlim? Ráadásul míg Deniel tőlem balra ült, Adam előttem. Isteni. Még helyet se foglaltam, mikor egy papír galacsin landolt az asztalomon. Elpillantottam oldalra, és Den vigyorgó képével találtam szembe magam. Csak megforgattam szemeimet, és bedobtam a táskámba a papír fecnit. Ha azt hittem, hogy így befejezi, hát tévedtem. Egymás után még kettőt dobott felém. Az egyik ebből szerencsétlenül Adam ölében landolt.

- Adam, add ide azt a levelet - szóltam a srácnak, aki éppen kiegyenesítette az összeráncolódott füzetlapot. - Add már ide, nem a tiéd - kaptam ki hirtelen kezéből, de csak a felét. Azon pedig nem sok minden volt. A fele nála maradt. Nem értettem mit vigyorog ennyire.

- Esetleg elmondanád, mi is áll abban a levélben, amit nekem, hangsúlyozom, Nekem szántak? - kérdeztem negédesen mosolyogva, miközben próbáltam kivenni kezéből a papírt. Még jó, hogy a tanár valamit kutatott a szertárban.