Jade

Feldúltan ide-oda járkáltam a menhely kapujában. Hát komolyan mondom, ez a tanár nincs magánál. Miért kell mindig ezzel a nagyon vadbarommal egy csoportba osztania? De legalább, ha még több tagú csoportot alkotnánk. De nem, mert teljesen kettesben kell megoldanunk egy feladatot a biológia szakkörre. És ráadásul egy párt kell alkotnunk egy egész hétig! Hát ez egyáltalán nem normális dolog. Még, hogy ketten vigyázzunk egy macskára. Az a macska valószínűleg már a második nap világgá megy, hacsak nem az második percben. Összehúztam magamon a fehér bőrkabátot, majd elővettem telefonom, hogy megnézzem mennyit késett már Adam. Csupán tíz perce szobrozok itt, és hallgatom az állatok ugatását és nyöszörgését. Utálom a menhelyeket. Meg az állatokat is. Ebben a percben befutott Adam is.
- Hello. Örülök, hogy méltóztattál ideérni - mondtam gúnytól csöpögő hangon, majd kikaptam kezéből a macska hordozót, és elindultam befelé.

Fél óra elteltével már egy cirmos, fél perzsa macskával a tartóban jöttünk kifelé.
- Tessék fogd csak meg - adtam át neki a hordozót. - Utálom az állatokat, utálok veled közösködni... nem sorolom tovább. Úgy döntöttem, most három napig nálad lesz, három napig nálam, a hét elején pedig visszakapod, és te fogod behozni az iskolába - magyaráztam Adamnek, és közben kikerestem apám számát a mobilomból, hogy jöjjön végre értem.
- Szóval, valahogy old meg, hogy maradjon életben - mondtam neki, majd mint aki jól végezte dolgát, hátat fordítottam neki, hogy telefonáljak.